Üdvözlet a főoldalon!
Sakkverseny eredmények
Köszöntünk Olimpia
Augusztus 26-28 között, két csoportban rendeztük meg az V. kerületi Polgármesteri Hivatal dísztermében, a 100 év után Magyarországon először megrendezésre kerülő immár 45-ik Sakkolimpiát köszöntő nemzetközi sakkversenyt, az Önkormányzat hathatós támogatásával a Sirály Életmód SE rendezésében.
A Sakkolimpia a versenyzők létszámát tekintve az ötödik legnagyobb világverseny, 180 ország versenyzői indulnak szinte minden olimpián.
A kiváló körülmények 58 versenyzőt csábították a versenyre, a versenyen hat nemzet képviselői / japán azeri, olasz, szlovák, kínai, magyar/ ültek sakkasztalhoz.
A versenyt hat fordulóval, a FIDE szabályok szerint rendeztük meg. A fordulók eredményei, és párosításai azonnal megjelentek a Chess-results nemzetközi sakk honlapon, ahol a világ országaiban zajló aktuális versenyek naprakészen nyomon követhetőek.
A versenyen óriási küzdelem folyt mindkét csoportban a dobogós helyezésekért.
Az A csoport győztese Kojima Shinya japán nemzetközi mester lett, aki Japán olimpiai csapatának 3, tábláján fog játszani. második a szlovák Benedek István, a harmadik Úrhegyi Márton FM a Kőbánya csapatának versenyzője lett.
A B csoport győztese az azeri Yagublu Abil lett, második Hajdú István, a harmadik helyezett Érseki Áron.
A kiváló feltételekért ezúton mondunk köszönetet az Önkormányzat vezetőinek, és minden munkatársának, akik ezt a felejthetetlen élményt lehetővé tették.
A gyermekeiket kísérő szülők is nagyon szerették a versenyt, a kiválóan megközelíthető helyszínt, a versenyzési feltételeket, a kapott üdítőket, csokit, és gyümölcsöket. Reméljük jövőre ismét sor kerülhet egy ilyen komoly versenyre, mert mi biztosan jövünk. Ezzel búcsúztak a résztvevők.
Juhász Béla
szakosztályvezető
|
ART 3F - SIRÁLY Életmód SE |
NEMZETKÖZI SAKKVERSENY - Budapest - 2024.08.29 - 09.01. (csütörtöktől vasárnapig)
ART PUB Étterem. |
Budapest, 1203 Lajta László utca 2.
Sirály SE sikerek a 2023-24 évi Bp.-i Sakk Csb-n.
Sakk Ifi OB képek - eredmények
Sirály sikerek a Korcsoportos Rapid Országos Sakkbajnokságon, Miskolcon.
2024 május 18-20 között, Miskolcon került megrendezésre, az Országos Ifjúsági Rapid Korcsoportos Egyéni és Csapatbajnokság.
Évek óta először a siker reményével, 8 fővel indult a Sirály SE, jó lehetőségekkel az U 14-es egyéni bajnokságban, és a papírformát meghaladó eredmény esetén a csapatversenyben is.
A csapatversenyen az U 14-es csoportban indult mindkét Sirály csapat, a Sirály II. esetén a felversenyeztetés lehetséges volt.
Eredmények:
Az U10 fiú korcsoportban, 50 résztvevő indult a 9 fordulós versenyen, Versenyzőnk, Kulcsár Benedek aktív játékkal 50%-os eredményt ért el, és a 25-ik helyen végzett, ami élete első országos versenyén igen jónak mondható. Fejlődéséhez folyamatos versenyeztetés szükséges.
Az U10 Lány korcsoportban, Pogány Liza számára a nagyon erős versenyen a tapasztalatszerzés, és a csapatversenyre való bejátszás volt a cél. Ezt sikerrel tette, és látta hogy a mezőny erős sok tanulással és versenyzéssel utóléri kortársait.
Az U12 Fiú korcsoportban, 5o fő indult, versenyzőnk, Marsov Mikhail bátor játékkal egy pluszt, azaz 5. pontot elérve a 20. helyen végzett, számára ez igen jó teljesítmény, megnyitási ismereteinek bővítésével komoly eredményeket fog elérni.
Az U12 Lány korcsoportban, 24 fő indult versenyzőnk Zhou Shanye türelmetlenül játszott, és emiatt sok hiba csúszott be. Fejlődik a továbblépéshez több tanulásra, és széles körű elfoglaltságainak csökkentésére lenne szükség. A jövőben is számítunk rá.
Az U14 Fiú korcsoportban, 51 fő indult és itt volt a legnagyobb esélyünk kiváló eredmény elérésére. A Sinóros fiúk kitettek magukért. Sinóros-Szabó Dániel hármas holtversenyben a harmadik.hatodik helyen végzett azonos pontszámmal. A keresztbeverések miatt negyedik lett, holott csak ő vett el fél pontot a győztes Fehér Botondtól. Ez nagy balszerencse, de remélem hogy jövőre a szerencse is őt támogatja majd. Ez így is kiváló eredmény amihez ezúton is gratulálunk.
Ebben a korcsoportban 10-ik lett Sinóros- Szabó Máté, akit most elkerült a szerencse, de a legjobb mezőnyértéke miatt megelőzte a többieket. Jövőre tőle is dobogós helyezést várunk.
Végül az U14-es csapatokról:
A Sirály I. csapata az értékszámok szerint a hetedikre sorolt csapat volt, de tudtuk hogy több van a csapatban.
A tét rányomta bélyegét a versenyre és nyerhető állások elvesztése, és nem várt döntetlenek miatt a bravúr most elmaradt, A csapat azonos pontszámmal a 7-8 helyen végzett pontértékeléssel a nyolcadik lett. Bizony benne volt a csapatban a 3. hely is. Reméljük ez jövőre sikerülni fog.
A Sirály 2, csapata a 29 csapatból a 19-ik lett. Ez nagyon jó eredmény három felversenyző azaz fiatalabb játékossal, Számukra az élmény mellett a tanulságok levonása a fontos. Jövőre több munkával eredményesebbek lesznek.
Bronzérmes kézilabda csapatunk !
Utólsó mérkőzésünkön 40 gólt lőttünk, a dobogón fejeztük be az idényt.
Gratulálunk a fiúknak ! Külön nagy köszönet Zsikla György edzőnek ( kép jobb szélén) !
https://www.mksz.hu/versenyek/felnottFerfiVersenyek/32022583/320219542